A kialvatlanság legsúlyosabb következménye…

Tudtad, hogy két egyetem egy közös kutatásban bebizonyította, hogy a kényelmetlen alvás következtében teljesen felborul biológiai ritmusunk?

Ez nem is annyira meglepő, ha visszaemlékszel egy-egy a múltban veled előforduló esetre: mindannyian bújtunk már későn ágyba, mindannyian keltünk már fel hajnalban az ébresztőóra csipogására… és milyen rosszul esett.

Talán veled is előfordult már, hogy vizsgára készültél, egész éjszaka le sem hunytad a szemed, éjt nappallá téve tanultál, majd végső elkeseredésedben végül elaludtál a könyveid fölött és másnap kapkodva rohantál a vizsgára. Ráadásul még a nyakadat is elfeküdted.

Az agy az álom során dolgozza fel a nap során összegyűjtött információkat. Ha fontosabb döntés előtt állunk, gyakran halljuk másoktól, hogy „aludj rá egyet.” Bizony ez nem is olyan rossz tipp. Agyunknak szüksége van egy kis időre, míg „mindent a helyére rak”.

Amikor rosszul, vagy keveset alszunk, könnyedén felborulhat a napirendünk. Álmosak vagyunk a munkahelyünkön, otthon pedig elalszunk a tévé előtt. Kezdődik is az ördögi kör: a kanapén aludni sokkal kényelmetlenebb, mint egy matracon.

A belga Lieja egyetem és az angol Surrey egyetem egy, a Science folyóiratban megjelent tanulmánya szerint felborul szervezetünk biológiai ritmusa is.

Hogy pontosabban írjunk arról, hogy miről is van szó: a tanulmány során 33 olyan embert vizsgáltak, akik 2 napon keresztül le sem hunyták a szemüket.

A szakértők megvizsgálták az érintettek agyi kéreg alatti területét 24 óra ébrenlét után és azt találták, hogy a terület a biológiai óra ritmusát követte. Ezzel szemben az elülső agyi területek aktivitása csökkent, de az agy más területei a két működést ötvözték.

A kísérlet végeztével a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a biológiai óra és az alvás jelentősen összefügg egymással.

Ha tehetsz annak érdekében, hogy minél jobb legyen alvásminőséged, miért ne tennéd? Az első lépés egy jó minőségű matrac beszerzése.

Hogy hogyan is állj neki a keresésnek? Többféle szempontot kell figyelembe venned. Például azt, hogy a matrac a magasságodnál mindig legyen minimum 10 cm-rel hosszabb. Ami a szélességét illeti, legyen minimum 90 cm.

Szintén szem előtt kell tartani a gyermekek és a felnőttek eltérő szükségleteit. A gyermekeknek például a keményebb matracok ideálisak, a felnőttek esetében pedig a legfontosabb, hogy az „alvótárs” kövesse a test vonalait, alkalmazkodjon azokhoz.

Alvás során rendkívül fontos, hogy a gerinc lazítson, hogy a matrac egyenes helyzetben tartsa a hátat és semmiképp se gyakoroljon nyomást a nyakra.

Ha megvan a választott matrac, akkor már csak egy dolgod van: ki kell választanod a huzatot. A legjobb, ha a huzat hozzájárul a pihentető, higiénikus pihenéshez. Vannak olyan huzatok, melyek védelmet nyújtanak a különféle atkák, baktériumok és egyéb mikroorganizmusok ellen.

Felkészültél? Akkor már csak szét kell nézned üzleteinkben! Ha bármilyen kérdésed lenne, fordulj hozzánk bizalommal! Felkészült, szakértő munkatársaink készséggel állnak rendelkezésedre!